Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

A roller mellett az elektromos bicikli is kelendő!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2022.09.13.
A magyar kormány az elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását pályázattal segíti, eddig 14-15 ezer ilyen kétkerekű megvásárlásához járultak hozzá.

Magyarországon három évvel ezelőtt 5-6 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt adtak el, két évvel ezelőtt több mint tízezret, tavaly pedig már 23 ezret.
A magyar kormány az elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását pályázattal segíti, eddig 14-15 ezer ilyen kétkerekű megvásárlásához járultak hozzá. Egy másik pályázattal elektromos Cargo típusú kerékpárok megvásárlását támogatják, eddig 245 ilyen bicikli megvásárlását támogatták, a pályázat folytatódik. 
A parlament elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a munkaadók kerékpárt illetve elektromos rásegítésű kerékpárt ingyenesen biztosíthatnak a munkavállalóiknak, ennek költségeit – beleértve a javítási költségeket is – elszámolhatják. 

Szabó-Lukovszki Béla, az Accell Hunland Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a tószegi gyár 2001-es indulásakor még a hagyományos közép- és felső-közép kategóriás kerékpárokra volt kereslet, főleg a német piacon. A gyárban 2002 augusztusában készült el az első kerékpár, egy Hercules (Wave 7) típusú normál bicikli, 2020 novemberében pedig legyártották a hárommilliomodik kerékpárt, egy Haibike típusú elektromos kétkerekűt. A társaság tervei szerint az idén ősszel legyártják a 3,5 milliomodik kerékpárt is a tószegi üzemben.
Kitért arra is, hogy a gyár területe ma már 27 500 négyzetméter és a teljes értékesítés 98 százalékát az elektromos kerékpárok adják. Legfontosabb felvevő piacaik ma Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság mellett az észak-európai országok közül kerülnek ki. A vállalat portfóliója olyan ismert kerékpármárkákat tartalmaz, mint a Haibike, a Winora, a Ghost, a Lapierre, vagy a Raleigh – sorolta. 
Hozzátette: mintegy 480 állandó munkavállaló van a cégnél, szezonban a kölcsönzött munkaerővel együtt az alkalmazottak száma eléri a 700-at.
Francesca Gamboni, az Accel Group ellátási lánc vezérigazgató-helyettese elmondta: a vállalat az e-bike-ok fontos szállítója Európában, ahol bevétele alapján piacvezető. A kerékpáralkatrészek és -kiegészítők tekintetében pedig az európai piac második legnagyobb szereplője. Hozzátette: 2020-ban a csoport mintegy 897 ezer kerékpárt értékesített, és forgalma meghaladta az 1,3 milliárd eurót.
Gyuricza Miklós, Tószeg (független) polgármestere elmondta: az elmúlt három évben mintegy 400 millió forintot költöttek kerékpárút-fejlesztésre, megépült a kerékpárút Szolnok és Tószeg között, és ez év október végéig a teljes belterületi hálózatot felújítják Tószegen. 
Földiné Rusa Marianna, az Accell Hunland Kft. HR-vezetője elmondta, az alkatrészek 92 százalékban Ázsiából érkeznek, az orosz-ukrán háború nem hat ki az alkatrészellátásra.
Az eseményen részt vett többek mellett Désirée Bonis, a Holland Királyság  budapesti nagykövete és Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője. 
A nyilvános cégadatok szerint az Accell Hunland Kft. adózott eredménye 2021-ben 6,894 millió euró nyereség volt, míg egy évvel korábban 7,448 millió euró vesztesége volt. A cég nettó árbevétele 2021-ben meghaladta a 317 millió eurót, 2020-ban pedig a 306 millió eurót.
A cég közleménye szerint az Accell Group 15 országban – köztük Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Törökországban, Kínában – csaknem 3300 embert foglalkoztat és több mint 80 országban értékesítik termékeit.
 





This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.

 

 

 

A RÁDIÓ PÁPA TOP10 listája

  • play_circle_filledHallgasd most
  • Chart track

    1

    4
    Hold Me Closer

    Elton John, Britney Spears

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Elton John, Britney Spears

  • Chart track

    2

    5
    Crazy What Love Can Do

    David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

  • Chart track

    3

    -1
    Deep Down

    Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

  • Chart track

    4

    1
    21 Reasons

    Nathan Dawe, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Nathan Dawe, Ella Henderson

  • Chart track

    5

    1
    Potion

    Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

  • Chart track

    6

    1
    Thats What I Want

    Lil Nas X

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Lil Nas X

  • Chart track

    7

    3
    I Believe

    Kamrad

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kamrad

  • Chart track

    8

    3
    Heat Waves

    Glass Animals

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Glass Animals

  • Chart track

    9

    6
    Bam Bam

    Camila Cabello, Ed Sheeran

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Camila Cabello, Ed Sheeran

  • Chart track

    10

    2
    Dancing Feet

    Kygo, DNCE

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kygo, DNCE

  • cover play_circle_filled

    RÁDIÓ PÁPA FM 95.7

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play play_circle_filled Radió Pápa