Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

El innen, poloskák!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2022.07.27.

Idén se kerülte el a poloskainvázió a kerteket, aminek többféle zöldség és gyümölcs látja kárát – panaszkodnak a gazdák. Mint mondják, a kártevők a termést ehetetlenné teszik, védekezni ellenük pedig szinte lehetetlen.
A zöld vándorpoloska nagy tömegben lepi el a növényeket – elsősorban a paradicsom, a paprika, az uborka és a zöldbab terméseit teszik foltossá, és egyben íztelenné szívogatásukkal.
Ezen kívül az ázsiai márványospoloska is támadja a kerteket, előszeretettel „fogyasztva" az alma, a körte és az őszibarack gyümölcsét, amelyek ennek következtében a deformálódnak, elszíneződnek, élvezeti értékük jelentősen csökken.
Az enyhe téli időjárás miatt a poloskák könnyen áttelelnek, a nyár közepére, illetve végére szaporodnak fel újra. Természetes ellenségük nincs, a megelőző védekezés lehet hatásos: ott, ahol az egyéb kártevők ellen rendszeresen védekeznek a poloska sem tud elszaporodni 
– hangsúlyozzák a szakemberek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tanácsa szerint a kertekben a levéltetvek elleni védekezésre használt, szintetikus piretroid hatóanyagú rovarölő szerekkel lehet az első egyedek megjelenésétől védekezni, ezt azonban nehezíti, hogy a termésérés, a szedés időszakában is tömegesen jelen vannak a poloskák.
Különböző módszereket is javasolnak a zöldségek és a gyümölcsök megóvására, a poloskák gyérítésére – a kiskertekben a paradicsom,
paprika mellé szappanos vízzel megtöltött sárga tálak kihelyezésével érdemes próbálkozni, mert a sárga szín sok más rovar mellett a poloskákat is vonzza. A paradicsom megvédhető, ha sűrű szövésű anyagból készült zsákokat kötöznek a gazdák a növényre.
A módszer előnye, hogy költségkímélő, és akkor is alkalmazható, ha már megjelentek a kertben a poloskák. Az ágyások fölé is kerülhet sűrű szövésű szúnyoghálóból készített házszerű építmény – a kártevők ezen nem tudnak átjutni a terméshez.
Egyesek csalogatnak, mások riasztanak
Vannak gazdák, akik a csalogató növényekben látják a megoldást – a megvédendő növények köré néhány szál búzát ültetve állítólag elterelhető a poloskák nagy része, a teljes érésben levő szemek a kalászban vonzzák a kártevőket, így aztán könnyű a begyűjtésük. Csalinövényként lehet még próbálkozni koriander ültetésével, de a csalán is hatásos lehet.
Mások inkább a riasztónövényekre esküsznek, ezért mentával, bazsalikommal, fokhagymával ölelik körbe a paradicsomot és paprikát a kertben.
 





This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.

 

 

 

A RÁDIÓ PÁPA TOP10 listája

  • play_circle_filledHallgasd most
  • Chart track

    1

    4
    Hold Me Closer

    Elton John, Britney Spears

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Elton John, Britney Spears

  • Chart track

    2

    5
    Crazy What Love Can Do

    David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

  • Chart track

    3

    -1
    Deep Down

    Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

  • Chart track

    4

    1
    21 Reasons

    Nathan Dawe, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Nathan Dawe, Ella Henderson

  • Chart track

    5

    1
    Potion

    Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

  • Chart track

    6

    1
    Thats What I Want

    Lil Nas X

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Lil Nas X

  • Chart track

    7

    3
    I Believe

    Kamrad

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kamrad

  • Chart track

    8

    3
    Heat Waves

    Glass Animals

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Glass Animals

  • Chart track

    9

    6
    Bam Bam

    Camila Cabello, Ed Sheeran

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Camila Cabello, Ed Sheeran

  • Chart track

    10

    2
    Dancing Feet

    Kygo, DNCE

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kygo, DNCE

  • cover play_circle_filled

    RÁDIÓ PÁPA FM 95.7

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play play_circle_filled Radió Pápa