Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
TECHNIKA

Már meg tudják változtatni a vércsoportot is!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2022.08.18.

Sikeresen változtatták meg három beültetésre váró vese vércsoportját cambridge-i kutatók, ezzel jelentősen javították a várakozó betegek esélyeit, hogy megtalálják a szervezetüknek megfelelő donorszervet.
Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz – nyilatkozták cambridge-i kutatók.

A tudósok úgynevezett normotermikus gépi perfúziót alkalmaztak, vagyis olyan eljárást, amelynek során oxigénnel dúsított vért juttatnak át az emberi vesén, hogy hosszabb tárolásra tegyék alkalmassá. A bejuttatott vért egy enzimmel is dúsították.

Az enzim eltávolította a vese vérereiben lévő, vércsoportra jellemző anyagokat, így a vese 0-s vércsoportúvá változott.

Serena MacMillan, a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója elmondta: "Az enzimet egy darab emberi veseszöveten alkalmaztuk, és nagyon gyorsan kiderült, hogy az antigének eltűntek". Hozzátette: ez azt jelentette számukra, hogy az eljárás megvalósítható, és már csak az volt hátra, hogy az enzimet teljes méretű emberi veséken is kipróbálják.

A kísérletben B vércsoportú emberi vesén normotermikus perfúziós géppel pumpálták át az enzimet, és ezzel mindössze néhány óra alatt 0-ás vércsoportúvá alakították át.

"Nagyon izgalmas belegondolni, hogy ez potenciálisan milyen hatással lehet sok ember életére" – hangsúlyozta a kutató.

A The Guardian által idézett adatok szerint a kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozó páciensek gyakran egy évvel tovább várnak a transzplantációra, mint a fehér betegek, így ennek a kutatásnak az eredménye különösen nagy hatással lehet rájuk.

A kisebbségi közösségekből származó emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a B vércsoporthoz, de mivel ebben a körben alacsony a donorok aránya, nincs elegendő vese – emlékeztetettek a kutatók.

2020-21-ben az Egyesült Királyságban az összes szervadományozás alig több mint 9 százaléka származott fekete és etnikai kisebbséghez tartozó donortoktól, míg a veseátültetésre váró betegek 33 százaléka volt fekete és etnikai kisebbséghez tartozó beteg.

A kutatóknak most azt kell megvizsgálniuk, hogy 0-ás vércsoportúvá változtatott vese hogyan reagál majd a páciens vércsoportjára a normál vérellátásban.

A gép segítségével ezt is ellenőrizni tudják még az embereken végzett tesztelés előtt: 0-ásra módosított vesékbe ugyanis különböző vércsoportú vért vezethetnek be, hogy megfigyeljék, hogyan reagál a vese.

Mint Mike Nicholson, a Cambridge-i Egyetem transzplantációs sebészetének professzora elmondta: a veseátültetés egyik legnagyobb korlátja az a tény, hogy a vércsoportnak kompatibilisnek kell lennie. Ennek az az oka, hogy a sejtek felszínén olyan antigének és markerek vannak, amelyek A vagy B vércsoportúak lehetnek. "A szervezet természetes módon termel antitesteket azok ellen, amelyekkel nem rendelkezünk" – magyarázta.

Aisling McMahon, a Kidney Research UK kutatási igazgatója szerint Nicholson és MacMillan kutatása "potenciálisan megváltoztathatja a világot".

A Kidney Research UK közhasznú szervezet által finanszírozott kutatás eredményeit bemutató tanulmány rövidesen megjelenik a British Journal of Surgery című folyóiratban.
 





This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.

 

 

 

A RÁDIÓ PÁPA TOP10 listája

  • play_circle_filledHallgasd most
  • Chart track

    1

    5
    Hold Me Closer

    Elton John, Britney Spears

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Elton John, Britney Spears

  • Chart track

    2

    5
    Crazy What Love Can Do

    David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

  • Chart track

    3

    -1
    Deep Down

    Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

  • Chart track

    4

    1
    21 Reasons

    Nathan Dawe, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Nathan Dawe, Ella Henderson

  • Chart track

    5

    1
    Potion

    Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

  • Chart track

    6

    1
    Thats What I Want

    Lil Nas X

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Lil Nas X

  • Chart track

    7

    3
    I Believe

    Kamrad

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kamrad

  • Chart track

    8

    6
    Heat Waves

    Glass Animals

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Glass Animals

  • Chart track

    9

    6
    Bam Bam

    Camila Cabello, Ed Sheeran

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Camila Cabello, Ed Sheeran

  • Chart track

    10

    2
    Dancing Feet

    Kygo, DNCE

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kygo, DNCE

  • cover play_circle_filled

    RÁDIÓ PÁPA FM 95.7

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play play_circle_filled Radió Pápa