Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Még közel sincs vége az aszálynak

Asztalos Anna | 2022.08.24.

Európa csaknem felét aszály fenyegeti – derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfőn közzétett jelentéséből.

Összefügg pár dologgal az aszály mértéke 

A JRC azt írja, hogy augusztus 10-én Európa területének 47 százalékán elérte a figyelmeztetési szintet az aszály mértéke, míg a vizsgált régiók 17 százalékán a teljes riasztási fokozat van érvényben. A kutatók szerint a szárazság a kevés esővel és a májustól kezdődő számos hőhullámmal függ össze, amelyek Európa-szerte széles körben befolyásolták a folyók vízhozamát. A vízmennyiség csökkenése az energiaágazatot is hátrányosan érintette mind a vízenergia-termelés, mind más erőművek hűtőrendszerei esetében. Hozzátették, az aszály vélhetően jelentősen csökkentette a nyári terméshozamokat, leginkább a kukoricát, a szójababot és a napraforgót érintette.

„A talajnedvesség alacsony mértéke és a növényekre nehezedő környezeti terhelés egyaránt súlyos” – áll a jelentésben, amely több mint egy tucat olyan országot sorolt fel, ahol az aszályveszély fokozódott, köztük Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát. „Európa többi részén, amelyet már korábban is sújtott az aszály, stabilan fennmarad a súlyos szárazság”.

A dokumentum szerint azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály – például Észak-Olaszország, Délkelet-Franciaország, valamint Magyarország és Románia egyes területein. A kutatók előrejelzése alapján a Földközi-tenger nyugati térségében novemberig a szokásosnál melegebb és szárazabb körülményekre lehet számítani a kontinensen.

„A közelmúltban lehullott csapadék enyhíthette az aszályos körülményeket Európa egyes régióiban” – mondják a szakértők. „Egyes területeken azonban a kapcsolódó zivatarok károkat, veszteségeket okoztak, és mérsékelhetik a csapadék jótékony hatását” – vélik a jelentés készítői.




This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.

 

 

 

A RÁDIÓ PÁPA TOP10 listája

  • play_circle_filledHallgasd most
  • Chart track

    1

    5
    Hold Me Closer

    Elton John, Britney Spears

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Elton John, Britney Spears

  • Chart track

    2

    5
    Crazy What Love Can Do

    David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

  • Chart track

    3

    -1
    Deep Down

    Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

  • Chart track

    4

    1
    21 Reasons

    Nathan Dawe, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Nathan Dawe, Ella Henderson

  • Chart track

    5

    1
    Potion

    Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

  • Chart track

    6

    1
    Thats What I Want

    Lil Nas X

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Lil Nas X

  • Chart track

    7

    3
    I Believe

    Kamrad

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kamrad

  • Chart track

    8

    6
    Heat Waves

    Glass Animals

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Glass Animals

  • Chart track

    9

    6
    Bam Bam

    Camila Cabello, Ed Sheeran

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Camila Cabello, Ed Sheeran

  • Chart track

    10

    2
    Dancing Feet

    Kygo, DNCE

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kygo, DNCE

  • cover play_circle_filled

    RÁDIÓ PÁPA FM 95.7

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play play_circle_filled Radió Pápa