Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - SPORT

Súlyos, de enyhített büntetést kapott a teniszszövetség

Gáspár Milán | 2022.05.26.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt.

Az MTSZ tájékoztatása szerint a CAS az ITF Licensing (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár (4,3 milliárd forint) megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett.
Az ITFL azt követően indított pert, hogy a 2020-as verseny két alkalommal történt közös halasztását követően a magyar fél a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel a rendezési szerződés ellehetetlenülését állapította meg.
A tavalyi fináléra végül Prágában került sor novemberben. A 12 csapatos tornán a magyarok rendezőként vettek volna részt, ami így nem valósult meg, és a kanadaiak indultak helyettük.





This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.

 

 

 

A RÁDIÓ PÁPA TOP10 listája

  • play_circle_filledHallgasd most
  • Chart track

    1

    5
    Hold Me Closer

    Elton John, Britney Spears

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Elton John, Britney Spears

  • Chart track

    2

    5
    Crazy What Love Can Do

    David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      David Guetta, Becky Hill, Ella Henderson

  • Chart track

    3

    -1
    Deep Down

    Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Alok, Ella Eyre, Kenny Dope, Never Dull

  • Chart track

    4

    1
    21 Reasons

    Nathan Dawe, Ella Henderson

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Nathan Dawe, Ella Henderson

  • Chart track

    5

    1
    Potion

    Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Calvin Harris, Dua Lipa, Young Thug

  • Chart track

    6

    1
    Thats What I Want

    Lil Nas X

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Lil Nas X

  • Chart track

    7

    3
    I Believe

    Kamrad

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kamrad

  • Chart track

    8

    6
    Heat Waves

    Glass Animals

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Glass Animals

  • Chart track

    9

    6
    Bam Bam

    Camila Cabello, Ed Sheeran

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Camila Cabello, Ed Sheeran

  • Chart track

    10

    2
    Dancing Feet

    Kygo, DNCE

    • cover play_circle_filled

      RÁDIÓ PÁPA TOP10 SZEPTEMBER
      Kygo, DNCE

  • cover play_circle_filled

    RÁDIÓ PÁPA FM 95.7

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play play_circle_filled Radió Pápa